Egy forradalmi, izgalmas ajándék ötlet: quadot a gyereknek!
Amennyiben valaki unja már a sablonos játékokat, vagy azt, hogy a gyerek mindig a számítógép előtt ül, és kimozdítaná kicsit a komfortzónájából, akkor olykor szélsőséges döntést kell hozni! Aki ült már quadon, pontosan tudja, hogy ez nem más, mint első látásra szerelem. Az élmény pedig már a gyerekeknek is elérhető – természetesen biztonságos körülmények között.
A Szigetmotor csapata a gyerek quadok forgalmazása és javítása terén is hatékonyan tevékenykedik hosszú évtizedek óta.
Tényleg jó ötlet a gyerek quad?
Sok szülő valószínűleg azonnal felkapta a fejét az ötletre, miszerint quadot kellene venni a gyereknek. De nem olyan ördögtől való ötlet ez, gondoljunk csak bele: a kicsi kint a szabadban játszik majd, megtanulja a vezetés alapjait játékosan, jó eséllyel egy teljesen új hobbit talál magának.
Persze értjük az aggódást, nincs fontosabb, mint a csemete testi épsége. Megnyugodhatunk, napjainkban ezek a speciális gyerek quadok úgy lettek kialakítva, hogy azok tökéletesen használhatóak legyenek adott életkorban – például akár az udvarban is, nem az autópályára lettek tervezve.
Egyrészt fontos, hogy legyen szülői felügyelet használat közben, másrészt az is, hogy egy ilyen tevékenység még mindig ezerszer biztonságosabb, mintha – a tudtunk nélkül ráadásul – a gyerek a fára mászna, és véletlenül lepottyanna onnan. Így aligha kell majd ettől tartanunk, hiszen lesz egy új szenvedélye, ami izgalmasabb!
A legfontosabb tudnivalók választás előtt
Nézzünk néhány fő szempontot, amelyekre nem árt odafigyelni:
- Biztonság: természetesen mi más lehetne az első, mint a biztonság. Az imént felsoroltak mellett választhatunk megbízható modelleket és sebességkorlátozóval, kézvédővel, tárcsafékekkel és egyéb extrákkal kiegészülő típusokat is, hogy még nyugodtabbak legyünk.
- Méret és súly: egy másik nélkülözhetetlen szempont a gyermek mérete és súlya, és hogy a quad ahhoz ideális legyen. Érje el a pedált, a fékkart, a kezelőket kényelmesen – e nélkül nehéz lesz bármit is csinálni!
- Teljesítmény: sebesség, irányíthatóság, műszaki állapot – aligha kell ezen mit magyarázni!
- Üzemidő és töltési idő: egy jó akkumulátorral akár egy teljes napig is szabadon használhatjuk a gépeket.
- Minőség és tartósság: az is fontos, hogy erős és robusztus legyen a jármű, bírja a hajtást és a terepen való gyűrődést – és ha lehet, ne kelljen állandóan szervizelni, hanem évekig is megállja a helyét.
Ezek tehát a legfontosabb paraméterek általánosságban a kiválasztás előtt. De hol találhatunk olyan modelleket, amelyek tökéletesen megfelelnek a leírásoknak?
Minőségi, indításra kész elektromos quadok betanítással
A Szigetmotor széles kínálatában található egyes elektromos quadok kifejezetten a gyerekek számára készültek. Minőségi járművek, indításra készen, 15-20 perces betanítással, edukációval, és természetesen igény esetén egyéb szakmai segítségnyújtással – és már indulhatunk is!
Szponzorált cikkek ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.
Fontos tudnivalók a területi monitoring rendszerről
Az, hogy bevezették az Egységes kérelembe a távérzékelést, vagyis létrejött a területi monitoring rendszer (TMR), nem kevés feladatot ró a gazdákra. Ez valójában azt jelenti, hogy a Sentinel műholdcsalád feltérképezi, hogy teljesültek-e adott esetben a támogatási feltételek.
Innovatív megoldások a modern futballcipőkön
A labdarúgás a világ legnépszerűbb sportja, heti szinten nézők millióit ülteti a TV-k képernyői elé, és akkor még a nagyobb eseményekről (Európa-bajnokság, Világbajnokság, BL-döntő) még nem is beszéltünk. A játék is folyamatosan változik, ehhez pedig a különböző kiegészítőknek, így a focicipőknek is alkalmazkodni kell.
Mire számíthat egy nemzetközi sofőr 2024-ben?
Jó pár évvel ezelőtt még hatalmas kuriózumnak számított, ha valaki sofőrként külföldi munkát vállalt, és nem a klasszikus nemzetközi utakat rótta magyar cégek szervezésében, hanem egy más ország vállalatának dolgozva kereste a kenyerét.
Vedd igénybe az otthonfelújítási támogatást hőszigetelésre 2024-ben!
Megérkezett a várva várt otthonfelújítási támogatás következő üteme, amelynek keretében a korábbival ellentétben kizárólag energiahatékonyságot célzó beruházásokra, így például a családi házak hőszigetelésére lehet pályázni.